2012 júniusában egy reggel a férjem szülei, kertjükben találtak egy erösen sérült lelenc-cicát, amely inkább látszott halottnak mint élönek. A jobb hátsó combjáról hiányzott a bör és a sebet is teljesen belepték már a férgek. Valószínüleg röviddel ezelött megtámadhatta öt egy másik állat. Azonnal elvitték a cicust az állatorvoshoz. Az orvos nem sok esélyt látott a túlélésre de kész volt legalább megpróbálni valahogyan rendbehozni a cicust. Ebben az idöben a cica körülbelül 10-12 hetes lehetett és elfért egy tenyérben.Miután a férjem szülei felhívtak és elmesélték a cica történetét, teljesen spontán úgy döntöttem, hogy minden elözetes ismeret és tudás nélkül ápolni fogom a kis jövevényt, mindaddig míg egészséges nem lesz. A Szimba nevet adtuk neki. Miután az állatorvos még egy pár napig az rendelöben akarta Szimbát tartani, bár nem tudtam, hogy túl éli-e , ezeket a napokat, elkezdtem magam a "kiscica-nevelés" terén kiképezni.

Az összes macskafórumot átkutattam, oldalszámra gyüjtöttem az információkat és tanultam, baba ágymelegítöt szereztem be, nyúl ketrecet intéztem, füzetkét a súlygyarapodás feljegyzéséhez, stb. Aztán végre megtörtént. Szimba az adott körülményekhez képest jobban lett és az orvosnál eltöltött három nap után végül megkapta az engedélyt és hozzánk költözhetett. Ettöl kezdve én lettem a cica-mami és az egész napunk egymás körül forgott. Ezen a napon láttam egyáltalán elöször Szimbát és a sebei nagyságát is. A bordák alatt lyukakat lehetett látni, amelyek harapásoktól kellett származniuk, a hátsó lábáról hiányzott a bör és tovább a farka kezdetéig egy szakadást lehetett látni. Ezért a lábait nem tudta rendesen mozgatni. Az állatorvos szerint fenáll a veszélye annak, hogy Szimba egész hátrlévö életében mozgássérült lesz. Egyszóval, mostantól minden 2-3 órában meg kellett szoptatni (éjszaka is), utána a pocakját megmaszírozni és sokat simogatni, öleben tartani. Ez egy nagy változás volt számomra is. Szimbát úgy kezeltem mint a hímes tojást, mert még mindíg nem volt túl a nehezén. Annak ellenére, hogy nagyon figyeltem rá, két nap múlva hirtelen begennyesedett a sebe. Azonnal visszamentünk az orvoshoz, egy héttel késöbb belázasodott. Ismét el kellett mennünk az orvoshoz.

De Szimba egy harcos volt. Ezek után már csak felfelé vezetett az utunk. Napról napra egyre többet nyomott a mérlegen és egyre éberebb lett. Azért hogy a sebe több levegöt kapjon, jobban szellözzön és jobban gyógyuljon, a hhosszú szörét levágtam és minden nap mályvateával lemostam. Egy hónap múlva a seb lényegesen kisebb lett és Szimba még éberebb. Mindent megvizsgálkt, mindenre felmászott és mindent megtámadott. Különösen az én cicámnak Barneynak kellet mint mászóka és játszótárs kitartania. Eközben az ételét már nem a cumisüvegböl kapta többet hanem egy tányérból, mert a cumisüvegböl már nem tudott olyan gyorsan kijönni az étel, mint szerette volna.Ami az ételt illeti az sohasem tudott elég gyorsan elé kerülni, és ez így van a mai napig is. Még egy hónappal késöbb a seb már annyira begyógyult, hogy nem is lehetett látni és Szimba tökéletesen tudta lábait használni, mindenféle korlátozás nélkül. Nálam sajnos nem maradhatott, ezért Szimba szeptemberben egy új helyre költözött. Ott egy másik cicával él együtt és nagyon jó egészségnek örvend.

Olvasói levél Monika G.-töl